Tréningcég

Emberi közösségek fejlődését támogató vezetői és szervezetfejlesztő műhely.

Az Együtt-Működés Művészete.

Ille József
Vodila Csaba

Mit csinálunk

Együtt-működő vezetői és szervezeti kultúrák kialakítását és fenntartását támogatjuk. Ott dolgozunk, ahol a tulajdonos-vezető maga dönt: 5–100+ fős cégeknél, Budapesten és Solymáron, és bárhol az országban, ahová hívnak.

Mióta és mennyit

Harminc éve dolgozunk vezetőkkel, vállalkozókkal és cégtulajdonosokkal, több ezer órát töltöttünk velük. Nem tudást adunk át, hanem szemléletet: a szemlélet változásával változik a szervezet kultúrája.

Miben vagyunk mások?

Egy jó tréningcéghez, coachhoz vagy tanácsadóhoz képest három dolgot csinálunk másképp.

Fáklya ikon

Feltárjuk a rejtett vezetői mintákat.

Pontosan megmutatjuk, hol és hogyan vezetnek helyetted a megszokásaid — és miért éri meg fenntartani, amit rég el kellene engedni.

Súlyzó ikon

Edzéstervet adunk az átalakításához.

Nem előadást, hanem szemléletmódot és konkrét lépéseket: észreveszed, megfigyeled, megérted, belátod és módszeresen átalakítod.

Kirakós szív ikon

A vezetővel a kultúra is átalakul.

A rejtett vezetői minták átalakításával a szervezet rejtett működése is mozdul. Ehhez adunk ismeretet, módszert és gyakorlati kísérést.

Nem kész válaszokat adunk. Alapvetéseket tárunk fel, amelyeket Te és a csapatod a saját működésetekben ismertek fel. A rejtett vezetői és szervezeti minták feltárása a saját fejlesztésünk — máshol nem találod meg.

Amik nem vagyunk

Nem trénerek, nem coachok, nem motivációs előadók vagyunk, nem is HR-tanácsadók.
Szemléletváltó mentorok vagyunk: visszatükrözünk, amíg magad meg nem látod, hogyan hozod létre a helyzeteidet.

Ille József

Alapító, szervezetfejlesztő, executive coach

Ille József

56 éves vagyok, nős, apa és nagyapa. 30 éve dolgozom vezetői tanácsadóként szervezetek vezetőivel és vállalkozókkal, a munkahelyi krízisek mögött meghúzódó jelenségek feltárásán és átalakításán.

30 éve dolgozom vezetőkkel, vállalkozókkal, cégtulajdonosokkal, és nagyjából ugyanennyi ideje vagyok magam is cégtulajdonos. Számtalan vállalkozással, felső- és középvezetővel és munkatársaikkal dolgoztam együtt. Több ezer órát töltöttünk el együtt, és ez alatt az idő alatt igyekeztem a legjobb tudásom szerint részt venni jövőjük alakításában.

Ez a sok száz ember — közülük mára többen a barátaim — folyamatosan formált engem is azzá, aki ma vagyok. Tapasztalataik, sikereik, kudarcaik, örömük és fájdalmuk, a velük eltöltött és átélt megszámlálhatatlan élmény beleszőtte magát hivatástudatomba, értékrendembe.

Hálás vagyok mindannyiatoknak a közös utazásért!

Alapító, business coach, közgazdász

Vodila Csaba

45 éves vagyok, nős és két csodálatos lánygyermek boldog apukája. Közgazdász és business coach háttérrel 15 éve foglalkozom a vezetőket érintő munkahelyi kihívásokkal, arra fókuszálva, hogyan alakul a cégek élete a vezetőjük képére.

Elsődleges kutatási területem a munkahelyi együttműködés fejlesztése, a konfliktusokkal terhelt, sok esetben destruktív légkörű szervezetek átalakításának támogatása. Hiszem, hogy a vezetőtársak, a vezetők és csapatuk közötti harmónia meghatározza az egész cég működését. A megfelelő ismeretek és kellő elköteleződés birtokában minden vezető képes a változás motorjává válni!

A fejlesztő munka során közösen találjuk meg a válaszokat arra, hogyan alakítsuk át saját magunk, illetve munkatársaink ösztönös, nem kívánt megnyilvánulásait támogató, pozitív hatású cselekedetekké, és hogyan állíthatjuk a konfliktusokat, ellentéteket a cég fejlődésének szolgálatába. A gyakorlati életből kifejlesztett módszerekkel dolgozom.

Vodila Csaba

Amiben hiszünk

Külső értéket létrehozni: felelősség.
Belső értéket létrehozni: fejlődés.
Saját értékünkre rátalálni: hivatás.
Együtt értéket alkotni: öröm.

Hisszük, hogy nem a körülmények alakítják a vezetőt, hanem a vezető a körülményeket. Gondolataink, érzéseink, szándékaink és döntéseink hozzák létre azt, amiben élünk — a cégben is.

A szervezet számunkra emberi közösség: feladata nemcsak az értékteremtés, hanem az is, hogy tagjai egymás által fejlődjenek. A tartós üzleti eredmény ennek az egészséges működésnek a következménye.

A feladatunk nem az, hogy új módszerekkel hassunk a szervezetek hatékonyságára, hanem az, hogy közös erővel átalakítsuk azt, ami a valódi kiteljesedésük útjában áll.

Ügyfeleink

Minden ügyfelünk referenciát ad — kérd el a Kapcsolat oldalon.

LeasePlan Kaminor Kft. evosoft GP-Soft Kft. Casparus Kiadó Craftbot Weinberg Tiszta Energiák Kft. Gaiavit Napfényes Gyógyközpont BiOrganik Meló-Diák

Ijesztő volt rálátni, hogy szó szerint mennyire ragaszkodunk olyan helyzetek fenntartásához, amikből valójában már rég szabadulni szeretnénk. Ha nem érezném a saját bőrömön, el sem hinném, hogy vezetőként milyen megfoghatatlan módon vagyunk képesek a saját utunkba állni. Zseniális, ahogyan leleplezzük és átalakítjuk a régi mintáinkat.

Király Endre
tulajdonos, ügyvezető, GP-Soft Kft.

Amit nem vállalunk

Amit biztosan nem vállalunk el, semmilyen körülmények között: az igazsággal, a moralitással és az emberi méltósággal szembemenő törekvések támogatása. Egy ügyvezető valójában azt bízza ránk, hogy legyünk a belső és külső átalakulásának őszinte és elhivatott tervezői és segítői — ebben működünk közre.

Az ajánlat

EMV Akadémia · 5 alkalmas intenzív program

5 alkalom · csütörtökönként 15:00–18:00 · 2026. október 29. – november 26.
MagNet Közösségi Ház, 1065 Budapest, Andrássy út 98.
120 000 Ft + ÁFA (bruttó 152 400 Ft) a teljes programra

Benne: 5 × 3 óra műhelymunka, amivel a saját céged helyzetein dolgozhatsz. Nem előadás: igazi kreatív műhelymunka.

Ez az öt téma a teljes, 12 hónapos EMV Akadémia bevezetője. Ha ízlett, innen folytathatod.